vidám
családi délelőtt az elsősegélynyújtás és az egészségmegőrzés jegyében
A gyermek
Intenzív Terápiáért Alapítvány céljai között kiemelt helyet foglal el az
oktatás. Ez azonban nemcsak a szakterületen dolgozók szakmai jellegű
továbbképzését jelenti, hanem a lakosság minél szélesebb rétegeinek
megszólítását abból a célból, hogy számukra oldott légkörben szakemberek olyan
ismereteket közvetítsenek, amelyeket a mindennapjaikban fel tudnak használni.
Mivel az
Alapítvány elsősorban az intenzív ellátásra szoruló csecsemők és gyermekek
ellátási feltételeinek javítását tűzte ki feladatul, ezrét az ismeretek széles
tárházából azokat választottuk ki, amelyek ezzel foglalkoznak.
Több éves
tapasztalatunkból tudjuk, ha a szülőket szeretnénk tanítani, először a
gyermekeket kell megnyernünk.
Így született
meg egy olyan vidám családi délelőtt gondolata, ahol az elsősegélynyújtásról és
az egészségmegőrzésről hallhatnak az érdeklődő szülők, míg a gyermeket
foglalkoztatását szakképzett pedagógusok biztosítják.
A vidám családi
délelőtt szakmai programja tehát két fő téma köré szerveződik.
Elsősegélynyújtás gyermekkorban
A szakterületen
dolgozók általános tapasztalata, hogy a lakosság ismeretei nagyon hiányosak
ebben a témakörben. Még inkább rossz a helyzet, ha gyermeket ér valamiféle
sérülés. Pedig éppen ez a csoport az, ahol a gyógyulási esélyeket nagymértékben
javíthatja, ha már az első, helyszíni ellátáskor is a megfelelő „technikát”
alkalmazzák a szülők. Csak annyit, amennyi feltétlenül szükséges, de azt haladéktalanul.
Egészségmegőrzés
Napjainkban már
számtalan cég és képviselő bombázza a szülőket különféle „természetes
alapanyagokból álló”, egészségmegőrző termékekkel, a közöttük való eligazodás
és főképp választás pedig nagyon nehéz. Sok esetben nem kis megterhelést jelent
e termékek megvásárlása a családi költségvetésben, nem mindegy tehát, hogy
elérik-e velük a kitűzött célt, hasznossá válnak-e.
Az Alapítvány célcsoportjai
közül a program többet is érint, összhangban áll tehát azon
elképzelésünkkel, hogy lehetőség szerint, minél szélesebb rétegeket vonjunk be
egy-egy programba. Azon tapasztalatunkat szem előtt tartva, hogy a szülőkhöz a
gyermekeken keresztül vezet az út, igyekszünk számukra vonzó programot kínálni.
Játékos torna
bohócokkal, kézműves foglalkozások, bábelőadások, gyümölcssaláta-készítés
szerepelnek a programban.
A szakmai
előadások oldottabbá tétele érdekében itt is számítunk a gyermekekre, hiszen
mennyivel élvezetesebb a szülő (no és persze a gyermek) számára is, ha a saját
csemetéjén gyakorolhatja például a hűtőborítás kivitelezését vagy a különböző
sérülések ellátásának technikáját. A gyerek is élvezi, ha ő pedig ugyanezt egy
babán kipróbálhatja.
Mivel nem
egyszeri alkalomra tervezzük a program megvalósítását, reményeink szerint mind a
szülő, mind a gyermek egyre ügyesebbé válik a gyakorlatok során, és amikor
használnia kellene a megszerzett ismereteket, azt bátran és gondolkodás nélkül
megteszi.
Közreműködő
partnereink
A győri
Gyermekek Házával, a Vaskakas Bábszínházzal és a Petz Aladár Megyei Oktató
Kórház Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályával,
Traumatológiai, Csecsemő- és Gyermekosztályával, Gyermeksebészettel, valamint a
Gyermek-fül-orr-gégészettel vettük fel a kapcsolatot a program megvalósítása érdekében.
Előbbi a
helyszínt valamint a játszóházi foglalkozásokat, bábelőadást biztosítja,
utóbbiak pedig a szakmai programokért felelnek.
A
program rövid távú célja
Megismertetni a
lakosság minél szélesebb rétegét azokkal a helyszíni teendőkkel, amiknek ismerete
esélyt jelenthet a gyermekeik számára egy gyorsabb, maradványtünetek nélküli
gyógyuláshoz.
Ezen kívül
felhívni figyelmüket és megismertetni velük az egészségmegőrző termékeket.
Természetesen a széles kínálatból a szakemberek számára is nehéz a választás,
de minden alkalommal más és más termék kerül terítékre.
Hosszú
távú cél
A programot
évente kétszer szervezzük meg. Eddig már tíz alkalommal játszottunk együtt a
gyermekekkel és szüleikkel.
Mivel nem egy
alkalomra tervezünk, célunk, hogy idővel azok a gyerekek, akik még csak a játék
kedvéért jöttek el, nyitottak legyenek hasonló programokra. Számukra
természetessé válik az elsősegélynyújtás, nem ijednek meg olyan helyzetekben,
ahol a józanságukra szükség lehet. Felnőttként pedig majd gyermekeiket is
hasonló szellemben nevelik